Elmúlt a karácsony. Csendes volt, békés és szép. Az első karácsony a tanyán. Kezdetben még úgy tűnt fehér lesz, milyen szép lett volna. Volt időm most elmékedni, magamba fordulni, a szó jó értelmében. Annyira elsodor az életem önmagamtól mostanában, oly nehéz megkapaszkodnom, megállnom egy pillanatra, ez most sikerült. 

A lány aki valaha voltam tele kérdésekkel kételyekkel itt van ma is bennem, csak valahogy elhalkult. Olyan mintha megtaláltam volna a válaszokat, pedig nem dehogy. 

Férjhez mentem, és vidékre költöztem, erről álmodtam sokáig és lám valóra vált. Lovakra vágytam és végtelen pusztaságra, megadatott, megdolgoztam érte, de itt van meg van.

Most épp pénzt teremető időszakot élünk, próbálkozunk mindenféle vállalkozással, megteremteni egy nyugodt élet alapfeltételeit. Vicces ez, hisz aki ma bármit is probál kezdeni, az először a nyugalmat felejtse el.

De hát én alapból egy nagy álmodozó vagyok, mindig hiszek egy jobb napban, egy jobb világban, egy jobb életben. 

Most újra kell álmodnom elhalkult álmaimat, meg kell találnom a számomra legmegfelelőbb utat és menni rajta amíg tart az út, az élet. 

Amint sikerül megteremtenünk létünk alapjait, végre elkezdhetek foglalkozni azokkal a dolgokkal amik mindig fontosak voltak számomra, mégis mindig háttérbe szorította valami még fontosabb őket.